Befogadó szülői estet tartottunk június elején. Ezen az ünnepen érkeznek meg közösségünkbe az új családok. Nem jogi értelemben persze, hanem lélekben.
Az ünnepre érkező szülőket óvónénijeink a szépen berendezett csoportszobában várták: körben székek, középen pünkösdi asztal, fehérrel-pirossal terítve. Az asztalon virág, égő gyertya, sok mécses egy nagy körben, és középen valami titok, lepellel takarva.
A közösség ereje
Mikor megérkezett mindenki, kis bevezető után előkerült az a váza, amibe a múlt évben minden család betett egy pálcát, rajta egy szalaggal, azon pedig a névvel. Most pedig hagyományt igyekeztünk teremteni azzal, hogy az új családok is „beköltöztek” a közösséget jelképező csokorba, a régiek pedig megtisztogatták az év közben megporosodott szalagjaikat. Immár alig fér el a csokor az eredeti vázában, jövőre szükség lesz egy nagyobbra.
Ezután bemutatkoztunk. Mindenki mondott pár szót arról, hogy hogyan került kapcsolatba a Waldorf-pedagógiával, illetve az ovinkkal. Az újak így megismerhették a régieket – és viszont. A Nyárünnepen ismerősként már üdvözölhetjük majd egymást.
Körbefont kalács, körbejáró zsák
A bemutatkozás után fellibbent a fátyol az asztalon lappangó titokról: egy gyönyörű körbefont kalács volt ott. Az sem maradt hosszan titok, hogy mivégre: Ildikó felállt, a gyertya lángjával meggyújtott egy mécsest az asztalon lévő körből, tört egy darabot a kalácsból, s azt átadta Ritának, aki hasonlóképp cselekedett: a gyertya lángjából mécsest gyújtott, s továbbadott egy darab kalácsot. S ez így ment tovább mindaddig, míg vissza nem jutott a kör Ildikóig. Az áhítatos csöndet csak egy-egy nyelés hangja szakította meg, miközben a friss, langyos kalácsot szorongattuk.
A kalács helye
Már csak az ajándékozás volt hátra, mégpedig egészen különleges ajándékkal bocsátottuk útjára a két családot, akik elballagnak most az oviból: óvónénijeink egy jó nagy képzelt zsákot hordoztak körbe, amibe mindenki – az újak is – beletették a maguk útravaló jókívánságát a távozók részére. Az ünnepi hangulat megtette hatását: a sok nedvesen csillogó szempár okán elő-előkerültek már a zsebkendők is.
Búcsúzóul kézenfogva, énekelve vonultunk ki az épületből, átélve egy picit a csodát, amiben csemetéinknek minden nap része lehet.
