Az alábbiakban olvashattok azokról, akik az ovinkban az otthon melegét adják, amíg a csemeték nem a saját szüleik mellett melegszenek:
Csapiczki Ildikó vagyok
1998-ban végeztem óvodapedagógusként a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán. Pályakezdőként két évig voltam egy budapesti önkormányzati óvodában 28 kisgyermek óvónénije. Közben érdeklődésem a „nehezen nevelhető” gyermekek felé fordult, szerettem volna megérteni őket, segíteni beilleszkedésüket a közösségbe, előmozdítani társas kapcsolataik pozitív alakulását. Annak reményében, hogy ehhez eszközöket kapok a kezembe, elvégeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola pszichopedagógiai tanár szakát. Gyógypedagógusként két éven át tanulásban akadályozott alsó tagozatos gyermekekkel foglalkozhattam egy ferencvárosi általános iskolában.
2002-ben megszületett a kisfiam, aki elvezetett a waldorf pedagógiához. Amikor óvodaválasztásra került a sor, csak waldorf óvoda jöhetett szóba – bár akkor ez még inkább ösztönös, mint tudatos választás volt. Az óvodai évek alatt aztán közel került hozzám az antropozófia és a waldorf pedagógia elméletben és gyakorlatban is. Az élet úgy hozta, hogy 2006 őszétől aktív részeseivé váltunk a Csillagszem Waldorf Óvoda megalapításának, ahol a kisfiunk is óvodás lehetett. 2009 őszétől a solymári waldorf óvónőképzés hallgatója vagyok.
Nagy örömömre a 2009/2010-es tanévtől kezdve már óvodapedagógusként is részt vehetek annak az óvodának az életében, amely az alapítástól kezdve annyira a szívemhez nőtt. Itt végre azt a pedagógiát gyakorolhatom, amely kezdettől fogva természetes és ismerős volt számomra, amely annyira közel áll hozzám.
Pákozdy Rita vagyok.
1976-ban születtem Budapesten. Gyermekkoromat egy kis faluban töltöttem, melyhez meghatározó élmények fűznek. Az erdő, a Duna, a hatalmas kertünk, a sok házi állat, szüleim, nagyszüleim szorgos keze, munkájuk a földdel, mind-mind olyan benyomások, élmények bennem, melyekből rengeteget merítek az óvodai létben, munkám során.
20-21 éves koromban fogalmazódott meg bennem először, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, de akkor még más utakra sodort az élet.
2003-ban kislányom születése és Anyává válásom nagy változást hozott az életembe. Ekkor erősödött meg bennem, hogy óvónő szeretnék lenni.
Hálás vagyok azoknak az embereknek, ismerőseimnek, akik ebben az időben felkeltették érdeklődésemet a waldorf pedagógia és az antropozófia iránt.
2007 tavaszán kislányomnak óvodát keresve találkoztam azzal a csillaghegyi lelkes családokból álló közösséggel, akik egy waldorf óvoda létrehozásán fáradoztak gyermekeik részére. Hozzájuk csatlakozva rengeteg új tapasztalattal, ismerettel gazdagodtam.
Szerencsésnek érzem magam, hogy 2008-ban főiskolai tanulmányaim mellett délutános óvónőként tapasztalatokat gyűjthettem a Csillagszem Waldorf Óvodában. 2009 szeptemberétől pedig már egész nap a gyerekekkel vagyok.
2009-ben szereztem óvodapedagógus diplomát Sopronban a Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán. Jelenleg másodéves hallgatója vagyok a solymári Waldorf Óvónőképzésnek.
Budai Beáta vagyok
Budai Beátának hívnak és 2010 augusztusától dolgozom a Csillagszem óvodában délutános óvónőként. 2004-ben diplomáztam az ELTE-TÓFK-n, utána 6 évig dolgoztam egy 3. kerületi óvodában. Idén nyáron a Waldorf felé vettem az irányt és boldogan vagyok része a Csillagszem óvoda gyermekeinek és mindennapjainak.
Óbudán lakom a párommal, imádom a természetet és igyekszem minél több időt ott tölteni kirándulva, túrázva. Emellett jógázom, otthon sokat sütök-főzök, kreatívkodok.
Molnár Ágnes vagyok
33 éves, jelenleg Gyed-en, kislányommal, aki 2010. márciusában érkezett meg hozzánk. Tavaly decemberben búcsúztam el attól a waldorf óvodától, ahol 2 évet és 3 hónapot töltöttem nagy izgalmak, és sok öröm közepette.
A Waldorf Óvodapedagógusi diplomámat 2009. júniusában szereztem meg. A három éves képzés alatt folyamatosan hospitálási tapasztalatokat szereztem, valamint mentor segítségét vettem igénybe a saját csoportom alakításához. Waldorf óvónői tevékenységem előtt 1 évvel kezdtem el a waldorf óvópedagógiai képzést Solymáron. Ekkor még bioboltban dolgoztam, pedig volt egy tanári diplomám is, de nem éreztem magaménak sem a francia nyelvtanári pályát, sem a nagyobb korosztályt. Az egyetemi évek alatt már kezdett bennem tudatosodni, hogy kisebb gyermekekkel szeretnék foglalkozni, amikor egy waldorfos családnál baby-sitterkedtem. 21 éves koromban kezdtem ismerkedni a waldorf pedagógia szellemi hátterével, és azóta érzem, hogy az én utam a waldorf pedagógia felé vezet.
Nagyon szeretem a Csillagszem Waldorf Óvodát, és nagy örömmel tölt el, hogy ismét jelen lehetek az életében, megismerhetem az újonnan érkező szülőket és gyermekeket!
„Nőjj, növekedj olyan nagyra,
Mint kertben a szép olajfa,
Mint a szegfű, szépülj szépen,
Szállj, mint sólyom száll az égen,
Fuss, mint a víz fut medrében,
Ugrálj, mint a nyúl a réten.
Lábad hasztalan ne járjon,
Aki meglát megcsodáljon!”
(bolgár népköltészet, ford. Nagy László)



